keresés:  

Zöld rendszámmal már az egész fővárosban ingyenes a parkolás

A Fővárosi Önkormányzat december 2-i ülésén egyhangúlag fogadta el azt a javaslatot, hogy a zöld rendszámmal rendelkező környezetkímélő gépkocsik számára Budapest teljes terüle-tén ingyenes a parkolás.


A fővárosi parkolási szabályozásról szóló 30/2010. (VI.4.) Fővárosi Közgyűlés rendelet módosítását dr. Nagy Gábor Tamás, a Budavári Önkormányzat polgármestere kezdeményezte. A módosítás célja, hogy a Magyarország Kormánya által is jóváhagyott Jedlik Cselekvési Tervben foglaltakkal összhangban segítse az e-mobilitás elterjedését, kedvezményeket biztosítson a zöld rendszámmal rendelkező elektromos autóknak. Ismeretes, 2015. július 1. napjától a magyar szabályozásban is megjelent a környezetkímélő gépjármű fogalma, az ilyen gépjárművek 2015. július 1. napjától zöld alapszínnel ellátott forgalmi rendszámtáblát igényelhetnek.


Az ingyenes parkolási szabályok mellett az elfogadott előterjesztés arra is kitér, hogy a Budapest Főváros közigazgatási területén belül elhelyezett elektromos töltőállomásokat a zöld alapszínnel ellátott forgalmi rendszámmal rendelkező környezetkímélő gépjármű kizárólag a töltés idejére és csak a töltés céljára használhatja.


A Budavári Önkormányzat - az elsők között az országban - a zöld alapszínnel ellátott forgalmi rendszámmal rendelkező környezetkímélő gépjárművek számára a kerület területén ingyenessé tette a parkolást és az elektromos töltést. A kezdeményezéshez azóta már más kerület is csatlakozott.